A tavalyi év folyamán már írtam egy bejegyzést a vasúttal kapcsolatban. Nem fukarkodva a bírálatokkal és a kritikákkal. Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy mindig csak a rosszat látom meg a vasutat érintő dolgokkal kapcsolatban, leszögezném (Ahogy tettem ezt korábban is), ez egyáltalán nincs így. Amikor minden zökkenőmentes, nem morgolódom. Van, aki kevesebb miatt is felhúzza magát. Pedig nem csak emberi hanyagságról van szó, hanem ugyanúgy, mint más területek esetében, itt is jelentős munkaerő hiányzik. Egyébként vicces, hogy a MÁV már a vasútjegyen is reklámozza karrierportálját. Amikor kollégáimnak mutattam, jót röhögtek rajta.

 
közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
GYSEV Filrt Szombathelyen

Mivel nagyon sok dologra nincs rálátásom a vasút működése kapcsán, csak azokból a dolgokból tudok kiindulni, amiket megtapasztaltam. Ilyen a rendszeres, 5 perces, vagy azt meghaladó késés. Tudom, ennek ezernyi oka van, de a legfőbb, hogy a pályákat az alapoktól kezdve fel kellene újítani, és a jelenlegi vasúti kocsikat, mozdonyokat le kellene selejtezni, és teljes egészében át kellene állni a Flirt vonatokra. Nem csak Pest megyében, és Budapest környékén, hanem az ország többi szegmensében is. Mivel az ország nem csak Budapestből és Pest megyéből áll…

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
Így toboroz munkaerőt a MÁV...

Ismerőseimmel beszélgetve érthetetlen, hogy egy ilyen kis országban miért olyan lassúak a vonatok. És itt az átlagos napokról van szó. Még a tavalyi év vége felé olvastam a Világgazdaság cikkét, mely szerint a magyarok többsége elégedett a vasúti szolgáltatásokkal, és milyen szépen fejlődik a MÁV-Start járműparkja, köszönhetően a felújításoknak és az új, korszerű vonatoknak. Kár, hogy ebből itt, Nyugat-Magyarországon nem tapasztal semmit az ember. Amikor újra elolvastam a Világgazdaság cikkét, akkor tűnt fel, hogy 1 000 embert kérdeztek meg, köztük olyanokat, akik nem, vagy csak ritkán utaznak vonattal. A statisztika egy tudományág, de 1 000 tapasztalatát nem lehet egy az egyben levetíteni az egész országra, mert ilyenkor az eredmény jelentősen torzul. Kedves Világgazdaság, legközelebb ne publikálj olyan cikket, ami messze nem fedi a valóságot. Ha az ország minden szegmenséből megkérdeznek mondjuk 100-200 embert, a kép sokkal árnyaltabb lenne, nem pedig valami szépen kikozmetikázott ferdítés, aminek messze nincs köze a valósághoz.

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
A munkaterület

Ami csoda számba megy (De tényleg, mert annyira ritkán fordul elő), az, amikor a vonat a kiírt időhöz képest két, vagy három perccel korábban(!) ér be az állomásra. Ez az elmúlt években alig néhány alkalommal fordult csak elő. Akkor is csak egy-egy perccel korábban ért be a vonat Szombathelyre. Az idei évben eddig kétszer tapasztaltam ilyet. Ezért kap mind a MÁV, mind a Gysev egy-egy icipici piros pontot (Nehogy túlságosan elbízzák magukat…)

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
2017 szeptembere óta ez a látvány...

Ami miatt klaviatúrát ragadtam ismételten, az február végén, egy szerdai napon történt események apropója. Szokott időben, 14:08 körül értem ki a szombathelyi vasútállomásra. Szokásom szerint rápillantottam a kijelzőre, hogy meggyőződjem arról, honnan indul a vonatom. Ez általában a B4-es vágány. Ám ezúttal nem láttam kiírva. Minden más vonat ki volt írva. Amikor az állomás közelében jártam, hallottam, hogy a hangosbemondó mond valamit, de nem értettem, miről volt szó.

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
A gödör...

A peronra felbaktatva láttam, ott áll a három kocsi, de mozdony sehol. Egy kisfiú kérdezte meg, hogy a 14:28-as vonattal szeretnék-e utazni. Igenlő válaszom után elmondta, hogy a hangosbemondó szerint műszaki okok miatt a járat kimarad. (Hurrá!) Szívassuk agyon a dolgozó jónépet. Gondolhatják, mennyire „örültek” az emberek ennek a hírnek. Pláne, hogy a tájékoztatást csupán egyszer voltak szívesek megejteni. A később érkezők is csak a többiektől tudták meg, mi a helyzet a vonattal. Tök jó, hogy a szájhagyomány (még) működik…

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút

Tudom, hogy bármilyen oka lehet egy-egy ilyen döntésnek, hiszen a műszaki ok, mint olyan, tág fogalom, de azért illene ilyenkor is a helyzet magaslatára állni, és szükség esetén a következő vonatot egy kicsivel korábban indítsuk. (Hurrogás…) Ennek hátulütője az, hogy aki a későbbi vonattal szokott utazni, arról marad le, így emiatt morog egy sort. (Jogosan) Főleg, hogy utána csak egy órával indul a következő vonat. Vagyis bárhogy döntenénk az illetékesek helyében, sehogy nem lenne jó. (Tiszta Kobayashi Maru teszt… Star Trek rajongók előnyben. A Kobayashi Maru teszt lényege, hogy egy kényes helyzetben két választási lehetősége van az embernek. Egyik sem egyértelműen jó, vagy rossz. A lényeg, hogy olyan helyzetbe kerül az ember, amiből nem kerülhet ki győztesen.)

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
Tavaly novemberben ennyire futotta, sóderrel töltötték fel a gödör alját

A tavalyi év folyamán is voltak olyan dolgok, amik miatt a 14:28-as személy vonat nem, vagy csak jelentős késéssel indult el. Ilyen volt, amikor a Keletiből érkező gyorsvonat postafordultával indult volna vissza Celldömölkre, ám az egyik vasúti dolgozó azt mondta:
-Ezek a kocsik pirosak, nem mennek sehova.
A kalauz tájékoztatta a már kocsikban ülő embereket, a később érkezőket meg a többi utas informálta a helyzetről. Jó pár percbe telt, mire a harmadik vágányra beállítottak három kocsit, és kerítettek egy mozdonyt is. Ha a memóriám nem csal (Ami könnyen előfordulhat, hiszen jó néhány hónap eltelt azóta), közel fél órás (De lehet, meg is haladta a fél órát) késéssel indultunk el. Mivel nem vagyok vasutas, nem tudom, mit jelent, hogy piros a kocsi. Majd valaki, aki tájékozottabb ez ügyben, mint én, felhomályosítja tudatlan elmémet.

közlekedés vonat MÁV GYSEV problémák gödör Vép vasút
A munakgödör a vépi vasútállomás irányából

Pár hete, pont pénteki napon volt ilyen. Kocsik megvoltak, a mozdony megvolt, utasok a vonaton, majd a hangosbemondó szépen el kezdte mondani:
-Tájékoztatjuk az utazóközönséget és a vonatra várakozókat, hogy a menetrend szerint 14 óra 28 perckor Sárváron át Celldömölkre közlekedő személyvonat előreláthatólag 5, 10, 15, 20, 25 perc késéssel fog indulni. A kellemetlenségért szíves türelmüket és megértésüket kérjük. (Ami nincs, azt nem lehet kérni… Túl sok a kellemetlenség… és túl gyakori…)

De vissza a szerdai eseményekhez. Aznap több vonat is késett, a Szent Márton IC 5, a Cellből érkező személy szintén 5, a Soprontól Szentgotthárdig közlekedő vonat 20 percet késett. Nem tudom, mi lehetett az oka. És ez csak az az időtartam, amíg az ember arra várt, hogy hadrendbe álljon a 15:04-es vonat. (Tudom, sokak szerint fél óra nem a világ, csak az ingázással együtt elmegy 11 órám naponta, ezért érthető, hogy szeretnék relatíve időben hazaérni. A többi utassal együtt)

Ismerőseimmel beszélgetve a várakozás ideje alatt, kiderült, hogy másoknak többször is volt ilyen tapasztalata, amikor a 14:28-as vonatot valamilyen okkal törölték. Nagyon kedves a Gysev-től…

Egyik ismerősöm arról mesélt, neki abban volt része, hogy a vonat késéssel indult volna. Ezt folyamatosan be is mondták. Eddig nincs probléma. Elment, megivott pár sört néhány emberrel, hallották a folyamatos tájékoztatást, ám azt már nem mondták be, mikor indul a vonat. Amúgy ez nem szokásuk, csak arról van tájékoztatás, hogy mennyi a várható késés, ami egyébként csak közelítő érték… Azt valamiért mindig elfelejtik bemondani, mikor indul a vonat. Lehet, úgy gondolják, mindenki felszállt már, és az emberek ilyenkor nem szállnak le a vonatról. Emiatt le is maradt a vonatról.

És ha már vasút, akkor Vép. Miért? A hihetetlen „gyorsaság” miatt, amivel a 2017 szeptemberében történt tartálykocsi baleset óta nem sikerült eltüntetniük a kimarkolt gödröt és helyreállítani az érintett vágányokat. Ez azért is egy rossz vicc kategória, mert tavaly év vége felé leltem fel egy cikket a Vas Népe online-on, ami májusban(!) jelent meg, és arról szólt, hogy az ősz folyamán betemetik a gödröt, helyreállítják a vágányokat, és idén márciusban indulhat meg ismét a vasúti közlekedés a 3-as vágányon. Nos, tavaly novemberben volt némi halvány remény arra, hogy érdemben történik is valami. A gödör aljába hordtak apró kavicsot, amit megtömítettek. Amint ez megtörtént, még jó ideig láttuk a markolót a munkaterületen, ám idővel eltűnt, és azóta sem történt változás. Pedig elvileg már rég helyre kellett volna állítani az érintett területet. Oké, hogy fémlemezzel meg van támasztva a földterület a 2-es vágány mellett és el van kerítve a munkaterület, de ez egyáltalán nem biztonságos. Még úgy sem, hogy a vonatok alacsony sebességgel közlekednek az érintett szakaszon.

Ennek köszönhető, hogy a közelmúltban nem történt tragédia a félsorompó hibája miatt, amikor a Szombathelyről 11:04-kor induló gyorsvonat a vépi vasúti átjáróban ütközött egy személyautóval. A vonat 40 km/h-ás sebességnek és az autós tolatómanőverének köszönhetően csak az autó lökhárítója sérült meg. Valószínűleg az utasok, akik a vonaton utaztak, nem örültek neki, hogy a koccanás miatt borult a tervezett utazásuk. Nem értek időben oda, ahova indultak, emiatt csatlakozásokat késtek le, stb.

A baleset miatt a Győrtől Szombathelyig közlekedő személyvonat is tíz perc késéssel indult ki Sárvárról. Ilyen esetben ez nem olyan komoly késés, a kalauz először azt az információt osztotta meg velünk, utasokkal, hogy az indulás ideje bizonytalan. Volt olyan utas, aki emiatt el is halasztotta az utazását más alkalomra. Amikor a vonatunk Vépre ért, az utasok a peronon várakoztak a továbbindulásra.

Az elavultság legjobb példája, ami tavaly novemberben történt, mikor a Szombathelyről induló, és Pécsig közlekedő személyvonat az amúgy kb. 4 órás utat 9 óra(!) alatt tette meg, mert kétszer kellett út közben mozdonyt cserélni. Az utasok hajnalban érkeztek meg a célállomásra. Ennyire le vannak strapálva a mozdonyok, és ilyen szinten elavultak. Valamint a pályaszakasz sem teszi lehetővé, hogy gyorsabban végigzakatoljon rajta a vonat.

Ismerőseimmel, munkatársaimmal beszélgetve ezekről a dolgokról kirajzolódik, hogy bizony nagyon sok területen komoly fejlesztésekre lenne szükség. Például ilyen távolságokon, mint Szombathely-Pécs, vagy Szombathely-Budapest (Bármely másik nagyváros behelyettesíthető…) az lenne sokak szerint a normális, ha közvetlen járatok lennének, amik kb. egy óra alatt lezavarnák a távot. Igen, ehhez olyan pályák kellenek, amik lehetővé teszik a nagyobb sebesség elérést, valamint modern, nagy sebességű, ugyanakkor kényelmes vonatok. Szerintem a foci stadionok helyett a közúti, valamint a vasúti infrastruktúra fejlesztésébe kellett volna ölni a pénzeket. De ez csak a magánvéleményem. (Tudnék még olyan területeket, ahol elfért volna az a rengeteg pénz, amit az egyáltalán nem jó magyar focira elköltöttek…) Nem szokásom politizálni, de véleményem attól még van. Viszont ez nem ide tartozik.

Szerintem sokan letennék az autót, ha kb. 2 óra vonatozással elérhetnék az ország túlsó végét. Egyik munkatársam szerint célszerűbb lenne úgy átalakítani a vasúti közlekedést, hogy az csak a megyeszékhelyek között közlekedjenek, szerintem a nagyobb városok érintése is beleférne, és a kisebb településeket, falvakat buszjáratok köthetnék össze. De hát ez megint olyan dolog, hogy nem lehet jó megoldást találni. Ki ezért, ki azért ágálna, ha ilyen megoldással rukkolnának elő.

Apropó, vasút. Egészen pontosan vasúti átjáró. Sok autós mi a jó francért hagyja figyelmen kívül a fénysorompó piros jelzését? Pár napja láttam egy videót, amint Püspökmolnárinál a vasúti átjárón simán áthajtott egy autós. A valóságban ő már a harmadik ilyen egyén volt. A félsorompó leengedve, a fénysorompó működik, az autós mégis áthajt az átjárón. És az sem mentség, hogy a vonat az állomáson várakozik a továbbindulásra. A KRESZ vonatkozó része fokozott óvatosságot és körültekintést ír elő a vasúti átjáróknál. Az áthaladás előtt meg kell győződni arról, hogy valóban nem érkezik sehonnan vonat. A fehér jelzés csak azt mutatja, hogy a fénysorompó működik. A leeresztett fél, vagy egész sorompó és a fénysorompó piros jelzése elég egyértelmű, ne hagyjuk figyelmen kívül. Ilyen esetekben a saját életünkkel hazardírozunk. És bizony egy vonat jóval erősebb. Ezt ne felejtsük el. Várjuk meg, míg a vonat elhalad. De az ember önző, és egoista egy létforma, nem törődik a veszélyekkel. A legnagyobb lelki nyugalommal próbál meg átérni a közeledő vonat előtt. Ez nem mindig sikerül. Az ilyen meggondolatlanságokból vannak a halálos balesetek a vasúti átjáróknál. Természetesen ezen kívül még más okok is közrejátszhatnak az ilyen baleseteknél. Az esetek többségében viszont a felelőtlen emberi magatartást lehet kiváltó okként megnevezni. Pluszban ott van még mindig az a fránya telefon, ami miatt többen nem hallják meg a közeledő vonatot, aminek pedig nem kis zaja van, és elé gyalogolnak. Hiába próbálják meg figyelmeztetni a delkivenst, hogy álljon meg, egyszerűen nem hallja meg. Az utóbbi időben nem egy olyan halállal végződő baleset történt, amikor valaki figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést, a félsorompót és a fénysorompót, emiatt elgázolta a vonat.

Múltkor sikerült elcsípnem a késő esti RTL Klub Híradót a tv-ben (Amit az utóbbi években alig, vagy egyáltalán nem nézek, szinte minden fellelhető online formában), és egy riportban azzal foglalkoztak, hogy 2018-ban országos átlagban 4 évet(!) késtek a vonatok Magyarországon. Japánban a közlekedési miniszter lemondana (Volt rá példa…), a vasúttársaság elnöke nem tudná elviselni a szégyent. A kedvencem az volt, amikor a riporter azt mondta: a MÁV tisztában van a kritikákkal, és próbálnak tenni ellene, valamint sok késést a pályafelújítások okoztak. Egyébként vicces, hogy az RTL Híradó adatai szerint a legtöbbet az IC és a RailJet vonatok késtek, a legkevesebbet a gyors- valamint a személyvonatok.

Imádtam április elsejét. A többi utassal együtt. Az ember felszállt az utolsó vonatra, ami Szombathelyről indul menetrend szerint 22:35-kor Celldömölkre. Általában az indulás előtt kb. 20-25 perccel kint vagyok, így nem szokatlan, hogy relatíve sokat kell várakozni az indulásra. Ezt sikerült megfejelnie a Gysev-nek azzal, hogy először 25, később 30 percre módosította az indulás idejét. Az oka az volt, hogy a Kőszegtől Szombathelyig közlekedő személyvonat valamilyen oknál fogva eleve késéssel indult, és az utolsó vonatoknak meg kellett várniuk. Így közel 40 perccel később indultunk el, ami azt jelenti, hogy este 11 óra után hagytuk el Szombathelyt. Aki például Celldömölkre tartott, az valamikor éjfél körül (inkább utána) ért haza. Miért nem lehet olyan megoldást kitalálni ilyen esetekre, amik mérséklik a késést? Főleg akkor, ha a vonattal van valami probléma. Tudom, hogy vannak olyan tényezők (fák dőlnek ki, felsővezeték szakad le), amik nem láthatók előre, és komoly fennakadást eredményeznek a vonatközlekedésben. A közelmúltban is volt ilyen, hogy a szeles időjárás miatt kidőlő fák akadályozták a vonatot a továbbhaladásban. Ezt még el is tudja fogadni az ember, de amikor az időjárás nem indokolja, akkor is jelentős késéseket képesek összeszedni a vonatok. A vasúttársaságoknak még mindig lenne hova fejlődniük, főleg a MÁV-Start Zrt.-nek… De nem szándékozik a fejlődés útjára lépni. Pláne nem vidéken…

Vicces, hogy a napokban a MÁV megvariálta a menetrendet, a hajnali vonat 5 perccel korábban érkezik Sárvárra, ám az előny, amit „nyertünk” vele, elveszik útközben. Köszönhetően annak, hogy Porpác és Vép között többször is jelentősen lelassít a vonat. Eddig még nem sikerült a menetrend által generált előnnyel beérni Szombathelyre. Gyakorlatilag ugyanakkor szálltam le a vonatról, mint eddig. A menetrend változtatás alaposan „megviccelte” az embereket, volt, aki éppen csak elérte a vonatot, akadt, aki le is maradt róla. Az egyik utas szóvá is tette ezt, amire a kalauz azt mondta, hogy a MÁV-Start Zrt. nevében visszautasítja a vádaskodást, mivel az interneten meg lett hirdetve a menetrendváltozás. Csak az emberek többsége nem nézi állandóan a menetrendet, hogy változott-e. Volt, aki csak azért tudott a menetrend módosulásáról, mert olvasta az újságban.

Az, hogy valaki tisztában van a kritikákkal, nem jelenti azt, hogy változtat is azon, amin szükséges. Egyébként a MÁV vezetősége nagyon sokat tett azért, hogy az emberek szemében ne a megbízhatóság szimbóluma, valamint az autó alternatívája legyen.