Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bringazo

A közlekedők felelőssége



Tegnap reggel, munkába menet részese lettem egy balesetnek, mint szenvedő fél. Egy kerékpárral közlekedő hölgy nekem hajtott, amitől a térdem megrándult. Ennek kapcsán szeretném megosztani a gondolataimat a közlekedők felelősségéről.

Tovább
0

Milyen lesz a közlekedés jövője?



Gondolkodtak már azon, milyen lesz a közlekedés a jövőben? Akár a közeljövőben, akár a távoli jövőben? Képes lesz a közlekedés fenntartható módon működni? Nézzük, milyen lehetőségek állnak előttünk.

Tovább
0

Agresszív magatartás



Az agresszív magatartás nem csak a személygépkocsi vezetőkre vagy a motorkerékpárral közlekedő személyekre jellemző, hanem bizony a kerékpárral közlekedők között is előfordul, bár itt azért ritkább, legalábbis tapasztalatom szerint. Javítsanak ki, ha tévednék ez ügyben.

Tovább
1

Szombathely, Vépi út



Az emberek hajlamosak mindent és mindenkit kritizálni. Sokszor ok nélkül. Viszont most jó okom van kritizálni. Szombathelyen a Vépi úton idén megtörtén a már régóta esedékes útfejújítás, és az utat valamennyire ki is szélesítették. Igaz, ettől csak részben lett jobb a helyzet, még mindig van olyan szakasza ennek az útnak, ahol nem lehet biztonságosan közlekedni. Se gyalog, se kerékpárral. Oké, az út csilli-villi, és sima. (Jöhet az ujjongás az autósok részéről, nem szakad ki végre a futómű, és lehet száguldozni, nem törődve az út szélén poroszkáló gyalogosokkal…)

Tovább
1

112, avagy hogyan használjuk a segélyhívót



112 és 911. Mindenki ismeri ezt a két számot, ugye? Utóbbit az Amerikai Egyesült Államokban használják a segélyhívások lebonyolítására. Néhány hónapja olvastam ezzel kapcsolatban egy bejegyzést az Index Ma is tanultam valamit rovatában. (Ez itt nem a reklám helye, nagyon szeretem ezt a rovatot a sok érdekes történet miatt) A bejegyzésben arról volt szó, hogy miért két különböző számjegyből állnak a segélyhívók. A válasz egyszerű, és kézenfekvő: Azért, hogy ezzel kizárják a véletlen tárcsázás lehetőségét. Vagyis ha valaki a segélyhívót tárcsázza, az tudatosan teszi ezt.

Tovább
0

Az irányjelzés problémája…



Közlekedés közben folyamatosan figyelek az engem körülvevő forgalomra. Nem egyszerű dolog mindenre odafigyelni. Meg kell próbálni felkészülni a váratlan helyzetekre. Ez azt jelenti, hogy semmi nem vonja el a figyelmünket arról, ami az úton történik, és nem megyünk nagyobb sebességgel, mint ami szükséges. Figyelemmel követtem a KRESZmenők sorozatot a YouTube-on. A kampány során igyekeznek mindenre kitérni, köztük a gyorshajtásra, és a mobilozásra is. A rendőrség az Aegon biztosítóval karöltve készített figyelemfelhívó videókat Kovács András Péterrel és Jankovics Péterrel az autóban történő mobilozással kapcsolatban. Erről én is kifejtettem a véleményemet (Többször is…), de hát az emberek többségét rohadtul nem érdekli, ha a mobilozás miatt lesz belőle hulla. Mindenkinek szíve joga megölni magát, de közben ne okozza mások halálát. És nem csak autóban öli meg az embert a mobil, hanem gyalogosan és kerékpáron közlekedve is.

Tovább
0

kreszmenők



Úgy döntöttem, összegyűjtöm egy bejegyzésbe az összes eddig megjelent Kreszmenők epizódot. Szerintem érdemes végignézni őket, mert minden lényeges dologra kitérnek, és ezek az alig egy perces epizódok jópofa módon hívják fel a figyelmet arra, mi mindenre kell odafigyelni a saját biztonságunk érdekében, függetlenül attól, milyen módon közlekedünk.

Tovább
1

A biciklizárakról



A minap megadta magát a jó öreg, Tesco-ban vásárolt spirálzáram. Megesik az ilyen, hiszen ami elromolhat, az el is romlik. Egyébként meg jó néhány évig szolgált, mielőtt megadta volna magát a zárszerkezet. Ez az aprócska malőr alaposan felbosszantott, miután délutános műszakból hazafelé a vonatról leszállva szembesültem azzal, hogy nem tudom kinyitni a zárat. Már egy ideje két zárat használok, biztos, ami biztos alapon. Főleg a sárvári vasútállomáson. Hiába van odairányítva a kamera, akkor is előfordulhat, hogy valaki megpróbálja ellopni a biciklit.

Tovább
1

Rosszul közlekedő egyének



Sok olyan ember van az utakon, aki hajlamos valamilyen veszélyes szituációt előidézni, esetleg balesetet okozni. Bár balesetnek mostanában nem voltam tanúja, annak igen, amikor valaki veszélyes helyzetet teremtett. Nem törődve azzal, hogy önmagán kívül mások életét is kockára tette. Ilyenek azok, akik a sárvári Tesco-nál, a város felől érkezve áttérnek a menetirány szerinti bal oldalra a Rába hídnál. Ez miért veszélyes? Mert ha például a buszmegállónál találkozik össze velük az ember, abból nagyon könnyen lehet sérüléssel járó baleset.

Tovább
0

Bringaút Rábasömjén és Rábapaty között



Pár napig szabadságon voltam, és kihasználtam az időt arra, hogy megnézzek egy épületet, ami még januárban égett le Rábasömjén és Rábapaty között. Kellemes, napsütéses időben kerekeztem végig a Rábasömjénig vezető kerékpárúton. Erről már készítettem bejegyzést. De vissza jelen bejegyzésemben taglalt kerékpárúthoz. Nem volt időm azzal foglalkozni, hogy a környéken hogyan állnak a kerékpárút fejlesztések, így meglepődve fedeztem fel, hogy kialakítottak egy szakaszt a 84-es főút mentén Rábasömjén és Rábapaty között. Gyorsan készítettem is néhány fotót, milyen lett. Ezúttal sem alkotok véleményt, hogy milyen lett, mindenki döntse el maga a képek alapján.

Tovább
0
«
12345

bringazo

blogavatar

A közlekedésről, bringázásról általánosan, cinikusan, olykor szarkasztikus stílusban. A kerékpározás nem csak közlekedési lehetőség, hanem életmód is egyben.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

közlekedés (49),bringa (26),biztonság (20),autó (12),gyalogos (11),túra (7),KRESZ (5),veszély (5),kihívás (5),kerékpáros (5),autós (5),kerékpárút (5),odafigyelés (4),utak (4),láthatóság (4),kerékpár (4), bringa (4),Sárvár (4),baleset (3),vonat (3),problémák (3),motoros (3),mobil (3),megelőzés (3),gondolatok (2), biztonság (2),kamion (2),vasút (2),fejlesztés (2),javítás (2),gyorsaság (2),szabályok (2),próba (2),nehézségek (2),egoizmus (2),felelősség (2),motor (1),kilátó (1),tesztelés (1),nehézség (1),várrom (1),Somló (1),hegymászás (1),bringaút (1),kíváncsiság (1),zárak (1),tanácsok (1),tudatlanság (1),lopás (1),Vép (1),infrastruktúra (1),szerviz (1),GYSEV (1),busz (1),e-bringa (1),Sótony (1),biciklis (1),Ikervár (1),Csénye (1),bemelegítés (1),élmény (1),MÁV (1),Megyehíd (1),forgalom (1),védelem (1),videók (1),városok (1),gödör (1),segélyhívó (1),kastélytól (1),kastélyig (1),morál (1),csere (1),forgalmú (1),elektromos autó (1),távolság (1),alacsony (1),agresszió (1),veszélyeztetés (1),technológia (1),pedál (1),defekt (1),jövő (1),felelősségautó (1),önvezetés (1),jog (1),fáradtság (1),e-roller (1),tűzoltók (1),villáskulcs (1),rendőrök (1),mentők (1),sérülés (1),körforgalom (1),112 (1),ragasztás (1),csőkulcs (1),Szombathely (1),Csesznek (1),vár (1),Fertőd (1),életmód (1),turizmus (1),Vépi út (1),építkezés (1),irányjelzés (1),körültekintés (1),Douglas Adams (1),megoldások (1),külföld (1),körültekintő (1),közlekedem (1),közút (1),város (1),előny (1),megbízhatóság (1),hely (1),tökéletes (1),világ (1),bringás (1),kerékpáros nyom (1),kerékpársáv (1),kikerülés (1),autók (1),magatartás (1), oktatás (1), gyalogos (1), láthatóság (1), hétköznapok (1), bicikli (1), (1), autó (1), morál (1), forgalom (1), szabályok (1), természet (1), egészség (1), kresz (1), figyelem (1), veszély (1),karbantartás (1),műszaki állapot (1),hülyeség (1),roller (1),óvatosság (1),bejárás (1),Szombathelyi út (1),tél (1),tanulás (1),felelőtlenség (1),együttműködés (1),kivitelezés (1),vicces (1),bejelentés (1),zab (1),kása (1),eltűnt személyfelelősség (1),utazás (1),kerékpárutak (1),vas megye (1),ébreség (1),kultúra (1),felújítás (1),közlekedésmobilközlekedés (1),felelőtlenségautó (1),hibák (1),alternatíva (1),görkorcsolya (1),mobilitás (1),biztonsággyalogos (1),megoldás (1),pára (1),világítás (1),bicikli (1),köd (1),előnyök (1),világnap (1),alternatívák (1),egészség (1)