Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bringazo

A Sárvár-Fertőd túra



Ezt a túrát több, mint egy éve, 2019. szeptemberében teljesítettem, csak időhiány miatt nem volt időm publikálni az akkori tapasztalataimat, most ezt pótolom.

Tovább
2

Túra tervezés



Régen írtam bejegyzést, aminek az oka prózai: Komolyan veszem az OKJ-s Fotográfus és fotótermék kereskedő képzést. Sok időmet leköti a tanulás, nem egyszerű a fotóelmélet, nem elég csak elolvasni, meg is kell érteni, de erről inkább a fotós blogomon írok majd bővebben.

Tovább
0

A Somló meghódítása. Bringával



Ezt a túrát pár éve kezdtem el tervezni. Az interneten bóklászva futottam bele olyan információkba, amikről addig nem volt tudomásom. Tudtam a Somlóról, de az valahogy kimaradt az információk sorából, hogy a hegyen található egy várrom és egy kilátó is, mely első királyunk, Szent István nevét viseli. A rendszerváltásig viszont Petőfi nevét viselte. A kilátónál jelentette be Antall József miniszterelnök az utolsó szovjet katona kivonását. (Ezt se tudtam korábban… Hiába, a történelem mindenütt jelen van)

Tovább
0

Bemelegítő túrák



A hosszú hétvégi három túra kellemes időtöltés volt, és a lelkemnek is jót tett az aktív mozgás. Főleg, hogy a munkahelyemen viszonylag sok időt töltök ülőmunkával. A Sárvár-Hegyközség-Sótony-Ikervár-Sárvár-Sárvár-Hegyközség útvonalat az évek alatt többször végigjártam. Annak idején, amikor általános iskolába jártam, két osztály közösen járta végig ezt az útvonalat, és közben többször megálltunk pihenni, valamint megnéztük az ikervári vízerőművet is. Azóta viszont nem jártam benne, hiába tekertem el mellette többször is. A túrák alkalmával mindig viseltem láthatósági mellényt, emiatt az autósok odafigyeltek és vigyáztak rám. Megvárták, amíg biztonságosan ki tudtak kerülni.

Tovább
0

Az 53 km-es túra



A hosszú hétvége folyamán három túrát teljesítettem. Két rövidebbet, és egy hosszabbat. A hosszabb túrát már közel tíz évvel ezelőtt kitűztem célul, csak olykor közbeszólt a bizonytalanságom, hogy képes vagyok-e rá, valamint a lustaságom. Mindig tologattam, olykor el is feledkeztem róla, ám pár hete ismét felötlött bennem, hogy ideje lenne teljesíteni. Végül a hosszú hétvége folyamán rászántam magam, és elindultam a kb. 53 km-es túrára. Előtte szépen megterveztem az útvonalat az útvonalterv.hu weboldalon, és memorizáltam a településeket, amiket a túra közben érinteni fogok. Ez eddig mind szép, és jó. Voltam annyira nagyképű, hogy azt gondoltam, jóval hamarabb a végére érek, mint ahogy a weboldal az általam megadott települések alapján kalkulálta. Nem így történt.

Tovább
0

bringazo

blogavatar

A közlekedésről, bringázásról általánosan, cinikusan, olykor szarkasztikus stílusban. A kerékpározás nem csak közlekedési lehetőség, hanem életmód is egyben.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkefelhő

közlekedés (49),bringa (26),biztonság (20),autó (12),gyalogos (11),túra (7),KRESZ (5),veszély (5),kihívás (5),kerékpáros (5),autós (5),kerékpárút (5),odafigyelés (4),utak (4),láthatóság (4),kerékpár (4), bringa (4),Sárvár (4),baleset (3),vonat (3),problémák (3),motoros (3),mobil (3),megelőzés (3),gondolatok (2), biztonság (2),kamion (2),vasút (2),fejlesztés (2),javítás (2),gyorsaság (2),szabályok (2),próba (2),nehézségek (2),egoizmus (2),felelősség (2),motor (1),kilátó (1),tesztelés (1),nehézség (1),várrom (1),Somló (1),hegymászás (1),bringaút (1),kíváncsiság (1),zárak (1),tanácsok (1),tudatlanság (1),lopás (1),Vép (1),infrastruktúra (1),szerviz (1),GYSEV (1),busz (1),e-bringa (1),Sótony (1),biciklis (1),Ikervár (1),Csénye (1),bemelegítés (1),élmény (1),MÁV (1),Megyehíd (1),forgalom (1),védelem (1),videók (1),városok (1),gödör (1),segélyhívó (1),kastélytól (1),kastélyig (1),morál (1),csere (1),forgalmú (1),elektromos autó (1),távolság (1),alacsony (1),agresszió (1),veszélyeztetés (1),technológia (1),pedál (1),defekt (1),jövő (1),felelősségautó (1),önvezetés (1),jog (1),fáradtság (1),e-roller (1),tűzoltók (1),villáskulcs (1),rendőrök (1),mentők (1),sérülés (1),körforgalom (1),112 (1),ragasztás (1),csőkulcs (1),Szombathely (1),Csesznek (1),vár (1),Fertőd (1),életmód (1),turizmus (1),Vépi út (1),építkezés (1),irányjelzés (1),körültekintés (1),Douglas Adams (1),megoldások (1),külföld (1),körültekintő (1),közlekedem (1),közút (1),város (1),előny (1),megbízhatóság (1),hely (1),tökéletes (1),világ (1),bringás (1),kerékpáros nyom (1),kerékpársáv (1),kikerülés (1),autók (1),magatartás (1), oktatás (1), gyalogos (1), láthatóság (1), hétköznapok (1), bicikli (1), (1), autó (1), morál (1), forgalom (1), szabályok (1), természet (1), egészség (1), kresz (1), figyelem (1), veszély (1),karbantartás (1),műszaki állapot (1),hülyeség (1),roller (1),óvatosság (1),bejárás (1),Szombathelyi út (1),tél (1),tanulás (1),felelőtlenség (1),együttműködés (1),kivitelezés (1),vicces (1),bejelentés (1),zab (1),kása (1),eltűnt személyfelelősség (1),utazás (1),kerékpárutak (1),vas megye (1),ébreség (1),kultúra (1),felújítás (1),közlekedésmobilközlekedés (1),felelőtlenségautó (1),hibák (1),alternatíva (1),görkorcsolya (1),mobilitás (1),biztonsággyalogos (1),megoldás (1),pára (1),világítás (1),bicikli (1),köd (1),előnyök (1),világnap (1),alternatívák (1),egészség (1)