Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bringazo

A bringás biztonságról



Sok dologra kitértem már a posztjaimban, de ez a téma eleddig valahogy kimaradt. Az esetek többségében csak érintőlegesen tértem ki arra, mi minden szükséges ahhoz, hogy biztonságban tudjuk magunkat, ha kerékpáron kívánunk közlekedni. Fontos leszögezni, hogy a kerékpáros tehet a legtöbbet a saját biztonságáért. Milyen feltételei vannak annak, hogy bringánkkal a lehető legbiztonságosabban tudjunk közlekedni? Vegyük át szép sorban. Az első és legfontosabb dolog, hogy legyen egy kerékpárunk, ami könnyen szalad, könnyű hajtani, és minimális zajt kelt. Ezzel megteremtettük a bringázás élvezetét. Egy könnyen szaladó bringán suhanni igazán élvezetes dolog.

Tovább
0

Egy kis összegzés



Az elmúlt pár hétben akármerre közlekedtem a városban, időjárási körülménytől függetlenül viseltem láthatósági kiegészítőt. Néha csak a karszalagot, néha a láthatósági mellényt. És folyamatosan figyeltem az autósok viselkedését. Az eredmény: kellemes csalódás, ugyanis a többség figyelt, vigyázott rám. Már amennyire a körülmények ezt lehetővé tették. Nem egy alkalommal lemondtak az elsőbbségükről az én javamra, amit ezúton is köszönök nekik.

Tovább
0

A felelőtlen magatartásról



Kezdhetném azzal a tanáccsal/igazsággal/megállapítással ezt a bejegyzést, amit a Pókember filmekben és képregényekben a főszereplő kap a nagybátyjától: A nagyobb erő nagyobb felelősséggel jár. Az ellentét nehezen, vagy egyáltalán nem oldható fel gyalogosok, biciklisek, motorosok és autósok között. Egy valami azonban tény, és ezt nem lehet tagadni. Minden kategóriában vannak olyanok, akik a lehető legidiótább, vagy felelőtlen módon közlekednek. Szerencsére rengeteg ellenpélda is akad.

Tovább
1

Közlekedj okosan - Bringával



Hangzatos, hatásvadásznak tűnő cím, ugye? Nem annak szántam. Ez igazából mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, milyen módon vesz részt a közlekedésben. Sajnos sok a negatív tapasztalat, de szerencsére pozitív példából is akad bőven. De most maradjunk csak a bringánál. Egyelőre.

A városi közlekedés szívás. Pont. Ezen nincs mit ragozni. Mint azt már korábban írtam, a kerékpárral való közlekedés nem kötött semmilyen feltételhez. Nem kell KRESZ vizsgát tenni (Így sokan hiányos, vagy nem is létező KRESZ tudással vágnak bele a közlekedésbe… Sajnos), sem jogosítványt szerezni rá. (Ezek a dolgok egyébként igazak a rollerre, gördeszkára és görkorcsolyára is… Ugorjunk)

Tovább
2

bringazo

blogavatar

A közlekedésről, bringázásról általánosan, cinikusan, olykor szarkasztikus stílusban. A kerékpározás nem csak közlekedési lehetőség, hanem életmód is egyben.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkefelhő

közlekedés (49),bringa (26),biztonság (20),autó (12),gyalogos (11),túra (7),KRESZ (5),veszély (5),kihívás (5),kerékpáros (5),autós (5),kerékpárút (5),odafigyelés (4),utak (4),láthatóság (4),kerékpár (4), bringa (4),Sárvár (4),baleset (3),vonat (3),problémák (3),motoros (3),mobil (3),megelőzés (3),gondolatok (2), biztonság (2),kamion (2),vasút (2),fejlesztés (2),javítás (2),gyorsaság (2),szabályok (2),próba (2),nehézségek (2),egoizmus (2),felelősség (2),motor (1),kilátó (1),tesztelés (1),nehézség (1),várrom (1),Somló (1),hegymászás (1),bringaút (1),kíváncsiság (1),zárak (1),tanácsok (1),tudatlanság (1),lopás (1),Vép (1),infrastruktúra (1),szerviz (1),GYSEV (1),busz (1),e-bringa (1),Sótony (1),biciklis (1),Ikervár (1),Csénye (1),bemelegítés (1),élmény (1),MÁV (1),Megyehíd (1),forgalom (1),védelem (1),videók (1),városok (1),gödör (1),segélyhívó (1),kastélytól (1),kastélyig (1),morál (1),csere (1),forgalmú (1),elektromos autó (1),távolság (1),alacsony (1),agresszió (1),veszélyeztetés (1),technológia (1),pedál (1),defekt (1),jövő (1),felelősségautó (1),önvezetés (1),jog (1),fáradtság (1),e-roller (1),tűzoltók (1),villáskulcs (1),rendőrök (1),mentők (1),sérülés (1),körforgalom (1),112 (1),ragasztás (1),csőkulcs (1),Szombathely (1),Csesznek (1),vár (1),Fertőd (1),életmód (1),turizmus (1),Vépi út (1),építkezés (1),irányjelzés (1),körültekintés (1),Douglas Adams (1),megoldások (1),külföld (1),körültekintő (1),közlekedem (1),közút (1),város (1),előny (1),megbízhatóság (1),hely (1),tökéletes (1),világ (1),bringás (1),kerékpáros nyom (1),kerékpársáv (1),kikerülés (1),autók (1),magatartás (1), oktatás (1), gyalogos (1), láthatóság (1), hétköznapok (1), bicikli (1), (1), autó (1), morál (1), forgalom (1), szabályok (1), természet (1), egészség (1), kresz (1), figyelem (1), veszély (1),karbantartás (1),műszaki állapot (1),hülyeség (1),roller (1),óvatosság (1),bejárás (1),Szombathelyi út (1),tél (1),tanulás (1),felelőtlenség (1),együttműködés (1),kivitelezés (1),vicces (1),bejelentés (1),zab (1),kása (1),eltűnt személyfelelősség (1),utazás (1),kerékpárutak (1),vas megye (1),ébreség (1),kultúra (1),felújítás (1),közlekedésmobilközlekedés (1),felelőtlenségautó (1),hibák (1),alternatíva (1),görkorcsolya (1),mobilitás (1),biztonsággyalogos (1),megoldás (1),pára (1),világítás (1),bicikli (1),köd (1),előnyök (1),világnap (1),alternatívák (1),egészség (1)