Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bringazo

A hétvége programja: pedálcsere és defekt javítás



Sárváron hétvégén (október 27-28) zajlott a Simon-Júdás vásár (története itt olvasható), ami minden év október utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. Már pénteken este megkezdődnek a programok, lehet forralt bort inni és sült kolbászt enni, hallgatni a fellépőket. Egy több százéves hagyományról van szó, nem probléma, ha az ember kihagyja. Ilyenkor a város fő közlekedési útvonala (Rákóczi út egy része, a Várkerület út és a Batthyány utca) és több becsatlakozó utca le van zárva, sem autóval, sem más más eszközzel nem lehet ezen a szakaszon közlekedni, csak gyalogosan.

Tovább
0

A Sárvár-Fertőd túra



Ezt a túrát több, mint egy éve, 2019. szeptemberében teljesítettem, csak időhiány miatt nem volt időm publikálni az akkori tapasztalataimat, most ezt pótolom.

Tovább
2

Sárvár, Szombathelyi út



A múlt hétvégén időt szakítottam arra is, hogy a Szombathelyi út mentén kialakított, és szintén a közelmúltban átadott kerékpárutat jártam be. Néhány képet már a tavalyi év folyamán készítettem róla, amiket az "Érdekes megoldások a világban" posztomban már láthattak. Kaptam is kritikát miatta, ami jogos volt. És hogy válaszoljak egy akkor feltett kérdésre: Hogyan közlekedek a hülyén kialakított szakaszokon? Körültekintően, mint minden esetben.

Tovább
0

Havazás…



Tél van, ilyenkor az a normális (Egyre kevésbé jellemző) időjárás, ha esik a hó. Mivel a globális felmelegedés miatt egyre jobban eltűnnek az évszakok, az emberek (szinte) teljesen elszoktak a havas, jeges útviszonyoktól. Azért még a 2000-es évek elején is előfordult nagyobb havazás, és normális hosszúságú tél.

Tovább
0

bringazo

blogavatar

A közlekedésről, bringázásról általánosan, cinikusan, olykor szarkasztikus stílusban. A kerékpározás nem csak közlekedési lehetőség, hanem életmód is egyben.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

közlekedés (49),bringa (26),biztonság (20),autó (12),gyalogos (11),túra (7),KRESZ (5),veszély (5),kihívás (5),kerékpáros (5),autós (5),kerékpárút (5),odafigyelés (4),utak (4),láthatóság (4),kerékpár (4), bringa (4),Sárvár (4),baleset (3),vonat (3),problémák (3),motoros (3),mobil (3),megelőzés (3),gondolatok (2), biztonság (2),kamion (2),vasút (2),fejlesztés (2),javítás (2),gyorsaság (2),szabályok (2),próba (2),nehézségek (2),egoizmus (2),felelősség (2),motor (1),kilátó (1),tesztelés (1),nehézség (1),várrom (1),Somló (1),hegymászás (1),bringaút (1),kíváncsiság (1),zárak (1),tanácsok (1),tudatlanság (1),lopás (1),Vép (1),infrastruktúra (1),szerviz (1),GYSEV (1),busz (1),e-bringa (1),Sótony (1),biciklis (1),Ikervár (1),Csénye (1),bemelegítés (1),élmény (1),MÁV (1),Megyehíd (1),forgalom (1),védelem (1),videók (1),városok (1),gödör (1),segélyhívó (1),kastélytól (1),kastélyig (1),morál (1),csere (1),forgalmú (1),elektromos autó (1),távolság (1),alacsony (1),agresszió (1),veszélyeztetés (1),technológia (1),pedál (1),defekt (1),jövő (1),felelősségautó (1),önvezetés (1),jog (1),fáradtság (1),e-roller (1),tűzoltók (1),villáskulcs (1),rendőrök (1),mentők (1),sérülés (1),körforgalom (1),112 (1),ragasztás (1),csőkulcs (1),Szombathely (1),Csesznek (1),vár (1),Fertőd (1),életmód (1),turizmus (1),Vépi út (1),építkezés (1),irányjelzés (1),körültekintés (1),Douglas Adams (1),megoldások (1),külföld (1),körültekintő (1),közlekedem (1),közút (1),város (1),előny (1),megbízhatóság (1),hely (1),tökéletes (1),világ (1),bringás (1),kerékpáros nyom (1),kerékpársáv (1),kikerülés (1),autók (1),magatartás (1), oktatás (1), gyalogos (1), láthatóság (1), hétköznapok (1), bicikli (1), (1), autó (1), morál (1), forgalom (1), szabályok (1), természet (1), egészség (1), kresz (1), figyelem (1), veszély (1),karbantartás (1),műszaki állapot (1),hülyeség (1),roller (1),óvatosság (1),bejárás (1),Szombathelyi út (1),tél (1),tanulás (1),felelőtlenség (1),együttműködés (1),kivitelezés (1),vicces (1),bejelentés (1),zab (1),kása (1),eltűnt személyfelelősség (1),utazás (1),kerékpárutak (1),vas megye (1),ébreség (1),kultúra (1),felújítás (1),közlekedésmobilközlekedés (1),felelőtlenségautó (1),hibák (1),alternatíva (1),görkorcsolya (1),mobilitás (1),biztonsággyalogos (1),megoldás (1),pára (1),világítás (1),bicikli (1),köd (1),előnyök (1),világnap (1),alternatívák (1),egészség (1)