Most – legalábbis részben –, idegen tollakkal fogok ékeskedni. Ez nem lesz nagy mutatvány, csak a közlekedés kapcsán jutott eszembe egy apróság. (Vagy nem is annyira apró?… Majd eldöntik)

Pár hónapja végeztem ki kedvenc angol íróm, Douglas Noel Adams utolsó könyvét, mely „A Kétség Lazaca” címet viseli. Akit érdekel egy abszurd humorú, de intelligens angol író, olvassa el a könyveit. Nagyon szórakoztatóak, és elgondolkodtatóak. (Már megint eltértem a tárgytól, nem is kicsit. Bocsi. Rossz szokásom. Már biztos észrevették)

Douglas Adams sokat utazott a világban, sok dolgot megtapasztalt. Utolsó könyve, mely egy félbemaradt történetet, és egyéb írásait tartalmazta, nagyon jól bemutatta, milyen ember volt. Gondolkodó, intelligens, érdeklődő, nyitott a világra, és a kütyükre. A könyv egyik írásában a közlekedéssel foglalkozott. Felvetett, és megoldást kínált olyan dolgokra, amire egy átlag ember nem szokott gondolni. Utazásai során jó néhány dolgot megtapasztalt. A közlekedés során is. Neki is sikerült „összeütközésbe” kerülnie a törvénnyel. Szabálytalan parkolás, valamint  belső sávban történt előzés miatt. (Akit érdekel, olvassa el a fent említett könyvben a „Szabályok” című fejezetet)

A legfontosabb felvetése az volt a közlekedéssel kapcsolatban, hogy ha az ember idegen országba utazik, akkor nem tudja, milyen ott a közlekedési morál, milyen szabályok vannak érvényben. Másként közlekednek Az USA-ban. Ausztráliában, Japánban, és megint másként Európában.

A félreértéseket a legjobban úgy lehetne elkerülni, ha a helyiek elmondanák az országukba érkező külföldinek, náluk milyen szabályok vannak érvényben, mire kell figyelni, amikor az ember közlekedésre adja a fejét. Pofonegyszerű megoldás, nem? Persze ez nem ilyen egyszerű. (Miért is lenne az? Ami egyszerű, az nem jó, nem lehet fejleszteni. Ha még működik is, és hatékony, akkor meg pláne nem jó…) Sajnálatos módon nem mindenki segítőkész, és sok esetben azt feltételezzük, hogy egy másik országban ugyanazok a szabályok érvényesek, mint nálunk, mindenki ugyanazon az elven vesz részt a közlekedésben. (Milyen ostoba elgondolás!) Ez csak részben igaz.

Vannak hasonlóságok, de nagyon sok dolog eltér. A szigetországokban, amilyen Japán, Ausztrália, az Egyesült Királyság, jobb kormányos járművekkel a bal oldalon közlekednek. (Nem kell atomfizikusnak lenni hozzá, hogy ezt kikövetkeztessük…) Vagyis ezekben az országokban „Balra tarts!” elv van érvényben (Ami egyébként sokáig a kontinensre is jellemző volt. Nem kell aggódni, nem kezdek történelem órába… Pedig a közlekedés evolúciója is megérne egy jó hosszú posztot…), és ha át akarnak kelni az úttesten, először jobbra, majd balra kell elnézniük. (Még ez sem igényel atomfizikusi diplomát…) Nekünk, a kontinens belsejében élőknek ez szokatlan, és furcsa, míg nekik a mi „Jobbra tarts!” elvünk az idegen, és a balra, majd jobbra történő elnézés. (Mielőtt azt hinnék, sokat bóklásztam külföldön, ki kell ábrándítanom önöket, még sosem léptem ki az ország határain túlra… Így jelenleg csak egy ostoba módon okoskodó, tudatlan pojácának tűnök… Hehe…) Az interneten bóklászva sok információ elérhető, ha valaki utána akar nézni valaminek. Semmi extra képesség nem kell hozzá, meg nem is egy nagy mutatvány. Csak a megfelelő kulcsszavakat kell bepötyögni a Google keresőjébe, és „Tádám!”, máris dobálja kifelé a találatokat.

Ezen a gondolaton, hogy segítsük a külföldieknek megérteni, hogyan is kell picinyke hazánkban közlekedni, kicsit eltöprengtem.

Csak éppen más irányba mentem el, mint Adams. Mi lenne, ha kölcsönösen megmutatnánk egymásnak, milyen a mi közlekedési eszközünkkel részt venni a forgalomban? (Mielőtt felhördülés lenne, tudom, hogy ez nem kivitelezhető, de mégis játszunk el a gondolattal…)

Ha mi, bringások megtapasztalnánk azt, hogy kritikus helyzetekben mi az, amit az autósok látnak, tapasztalnak, akkor egyből nem lenne az, hogy mutogatnánk nekik, mert talán megértenénk, hogy ők sincsenek mindig könnyű helyzetben. (Vannak, akik autóval, és bringával, vagy motorral is közlekednek, így elég jól átlátnak két-három kategóriát. Nekik nagy előnyük van a többiekkel szemben)

Vajon az autósok hogyan viszonyulnának hozzánk, bringával közlekedőkhöz, ha minimum egy-két hétig csak bringával közlekedhetnének? Átéreznék azt, hogy sok esetben mennyire ki vagyunk szolgáltatva, milyen könnyen kerülhetünk veszélyes helyzetekbe? (Ez a gyalogosokra is igaz) Nem csak miattuk, hanem mások nem megfelelő (milyen finom szóhasználat…) magatartása miatt is. Vajon ha minden közlekedő megtapasztalná azt, milyen a másik helyében lenni kritikus helyzetekben, másként viszonyulnánk egymáshoz? Nem tartom valószínűnek…

Ezzel a megoldással talán sok kerékpárral közlekedő megértené, mennyire fontos, hogy sötétben időben észlelhetőek legyenek. (Bár, amilyen sötétség uralkodik némelyek fejében, komoly kétségeim vannak, hogy felfognák…) És mennyire fontos, hogy folyamatosan figyeljünk a forgalomra, ne legyünk meggondolatlanok, felelőtlenek.

Az agyhalott kategóriát erősíti egynémely kerékpáros. (Sajnálatos tapasztalat…) Pláne ami a közlekedés, zenehallgatás, mobilozás összehangolását illeti. Ezt a témát már kiveséztem, de irritál (Tudom, egyéni szociális probléma… Ugorjunk), amit sokszor tapasztalok. Ez pedig az, hogy sokan azt hiszik, velük nem történhet semmi, mert ők aztán kibaszottul fasza csávók. (Szusza! Nyugodjunk le, nem érnek annyit…)

Ahogy a gyorshajtás, ittas/bódult állapotban történő közlekedés, úgy a menet közben, két kézzel mobilt piszkálgatjuk kategória is a veszélyes magatartásba sorolható. Pláne bicikli esetében. Döntsük már el, hogy közlekedünk, vagy mobilozunk. A kettő együtt nem megy. Csak vannak, akik agy(?) hiányában nem fogják ezt fel. És ha az ember szól nekik, meg vannak sértődve. Tapasztalat.

Két példával is tudok szolgálni. Az egyik múlt szombaton történt. Hazafelé utolértem egy fiatal, kb. 12-13 év körüli srácot a Tesco-nál a bringa úton, de már előtte is láttam, hogy a mobilját baszogatta, nem az útra figyelt, hanem a zene beállítása volt fontos a számára. Félhangosan szóvá is tettem a dolgot. Olyan gyilkos pillantással nézett rám, hogy ha a tekintette ölni tudott volna, már nem élnék. (De jó, hogy gondolattal, és tekintettel nem lehet a dolgokat elintézni…) Megállt a kanyarban (Hol máshol? Akadályozzuk minél jobban a forgalmat. Hurrá!), és kérdezni akart valamit, de közöltem vele, hogy menet közben baszogatni a telefont veszélyes. Ne menet közben csinálja. És otthagytam. (Nem túl elegáns megoldás, elismerem, de ez van…)

Csütörtök este, hazafelé haladva akadtam bele egy kb. 17 év körüli srácba. Füle bedugva, kezében a mobil, a kormányt ugyan minek fogni, hiszen a mobil baszogatása fontosabb, mint az útra figyelni… (Oké, este 11 után elég gyér a forgalom, de ez nem mentség) És szépen imbolygott előttem. Mivel utolért egy fehér furgon, nem tudtam megelőzni a srácot. Amikor végre eltette a mobilt, hátranézett (Agresszív fej: pipa. Ezt vajon én váltom ki belőlük, vagy alapból ilyen fejjel születnek? Lényegtelen), majd elkezdett gyorsan tekerni. Azt hitte, így majd jól le tud rázni, csak azt nem értem, minek a váltós bringa, ha nem tudja használni? (Na, mindegy…) Aztán le is kanyarodott a Hild Parkba, és ott folytatta ámokfutását. Mintha valami nagymenő lenne. (Már megint eltértem a tárgytól… Nem is kicsit) Valahogy meg kellene értetni mindenkivel, hogy a mobil közlekedés közbeni használata életveszélyes. Szó szerint. (Bár, ahogy mondani szokták: Aki hülye, haljon meg. Tudom, tudom, durva…)

Amit akartam, azt megfogalmaztam Douglas Adams gondolataival kapcsolatban a „Szabályok” című írására alapozva. Bár nehéz, de próbáljunk meg kicsit a másik fél fejével is gondolkodni, amikor közlekedünk. Ne reagáljunk egyből arrogánsan. (Bár ezt nem lehet kiirtani belőlünk…) Igyekezzünk minden lehetőséget mérlegelni, és átgondolni a helyzeteket. Legyünk előrelátóak, mindig a biztonságot helyezzük előtérbe. Próbáljunk meg vigyázni önmagunkra, és másokra. Próbáljunk meg tanulni egymástól. Beszéljünk olyanokkal, akik más módon közlekednek, mint mi, és értsük meg az álláspontjukat. Az éremnek mindig két oldala van. Könnyebb úgy reálisabban látni a helyzeteket, ha tisztában vagyunk azzal, mit tapasztal meg a másik fél. Még mindig mindenkit hazavárnak. Továbbra is közlekedjünk felelősséggel. Odafigyelve egymásra. Minimalizáljuk a félreértésekből adódó balesetek számát. Ennyit akartam. Köszönöm a figyelmet.