Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bringazo

Közlekedési morál



Bár már szenteltem egy posztot annak, ami általánosságban a közlekedésben tapasztalható, sajnos sok olyan dolgot tapasztalok, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Ezen kis bejegyzést szintén a Facebook oldalamról emeltem át. Ott még februárban tettem közzé.

Tovább
0

Kritika



Eme lelkes szösszenetet átmeletem a Facebook oldalamról, ahol még májusban tettem közzé.

Biciklisként a biciklis közlekedésről:
Amit nap, mint nap tapasztalok, az a figyelmetlenség, és a felelőtlenség. Emiatt sok veszélyes helyzet alakul ki, amit néha csak a szerencse miatt tud elkerülni az ember. A kerékpárral közlekedők KRESZ tudása, hát, finoman fogalmazva is hagy némi kívánnivalót maga után... (Igen, nagyon finoman fogalmaztam...)

Tovább
1

Közúti kultúra Magyarországon…



Kulturált közúti magatartás. Hát, ez bizony hagy némi kívánni valót maga után a XXI. századi Magyarországon. Tény, hogy az ember nem mindig áll a helyzet magaslatán, feszültebb a szokásosnál, és az úton, közlekedés közben próbálja meg levezetni a feszültséget, ami akár otthon, akár a munkahelyén éri, és felhalmozódott benne. Rossz ötlet. Ez sokszor sarkalhatja az embert helytelen döntések meghozatalára. Miért is fogalmazódott meg bennem ez a gondolat? Kifejtem:

Szerda éjjel szépen, kényelmesen tekertem hazafelé. Ahogy szoktam, láthatóvá tettem magam. (Mellény, lámpák, stb.) Az idő tiszta volt, a körülményekhez képest nagyon jól lehetett látni mindent. Elértem a sárvári Tesco körforgalmához. Észleltem, hogy egy autó jön a szembe sávban reflektorral. Eddig semmi gond, elő szokott fordulni. Amikor ráfordultam a Sárvár-Hegyközség felé vezető egyetlen útra, az autó reflektora bántóan világított a szemebe. Az autósok többsége - ha nem is azonnal -, le szokta kapcsolni a reflektort, amint észrevesz.

Tovább
0

Miért (ne) tegyük láthatóvá magunkat?



Bár a láthatóságról már írtam egy bejegyzést, mégsem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy sötétben, és rossz látási körülmények (köd, eső, havazás) között is jól láthatóak, időben észlelhetőek legyünk. Főleg gyalogosan, kerékpárral, vagy más eszközzel (gördeszka, roller, görkorcsolya, stb.) közlekedve. A biztonság mindenekelőtt. Pár hónapja történt, hogy hajnalban, munkába menet szembetalálkoztam a közvilágítástól mentes útszakaszon egy gyalogossal, aki történetesen nem viselt láthatósági mellényt, valamint sötét ruhát viselt. (Nem az első és nem is az utolsó ilyen eset…) Ennek "köszönhetően" az utolsó pillanatban vettem észre, és éppen csak ki tudtam kerülni. Az eset kapcsán megpróbáltam összeszedni, milyen "hátrányai" vannak, ha valaki viseli, és mik az "előnyei" annak, ha az ember nem veszi fel. Főleg sötétben, közvilágítástól mentes területen.

Tovább
0

Az Autómentes Világnapról



1998. óta minden évben szeptember 22-én kerül megrendezésre az Autómentes nap. Ez egy jó kezdeményezés, és arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy az autón kívül is vannak közlekedési eszközök, melyekkel viszonylag gyorsan, könnyedén és kényelmesen lehet eljutni egyik pontból a másikba. Írtam már egy rövid posztot a mobilitási hét kapcsán az alternatívákról. A mobilitási hét 2002. óta kerül megrendezésre szeptember 16-22. között.

Tovább
0

Érdekes megoldások a világban



A minap körbejártam Sárvár egy részét, hogy feltérképezzem az úthibákat, amikből elég sok van város szerte. Sajnálatos módon. Tudom, ez sok településen problémát okoz, és a településeket összekötő utak állapota is nem egy helyen olyan, ami nem felel meg a XXI. század legalapvetőbb biztonsági követelményeinek. Nyomvályúk, bukkanók és kátyúk egyaránt akadályozzák a biztonságos közlekedést. Ám ez sokakat nem tart vissza attól, hogy padlógázzal száguldozzanak, miközben azt képzelik magukról, hogy a Formula-1-en vesznek részt, és halhatatlannak hiszik magukat. Mint az a Szombathelyen száguldozó csávó, aki a barátjával veszélyeztetett több embert a Zanati úton. Videót is készítettek az esetről. Ahogy a közlekedésbiztonsági szakértő fogalmazott, ez kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát. És kiváló példája a felelőtlenségnek.

Tovább
4

A mobilozás még mindig veszélyes – értem?



A minap a neten bóklászva futottam bele egy hírbe, miszerint Litvániában térfigyelő kamerákkal figyelik azt, kik mobiloznak, miközben átkelnek a zebrán. Hiába nem lesz rendőr a közelben, akkor is megkapja az illető a 10 000 Ft-nak megfelelő pénzbírságot. Ám ez valószínűleg sokakat nem fog vissza tartani attól, hogy a mobiljuk kijelzőjét bámulva, agyhalott zombi módjára bóklásszanak az utcán. Hiába a rengeteg tragédia, amit a mobilfüggőség okoz, ez nem tartja vissza az embereket attól, hogy olyankor használják a telefonjukat, amikor aktív résztvevői a forgalomnak.

Tovább
0

Az utak állapotáról



Magyarország közútjai… khm… finoman fogalmazva sok helyen nem megfelelőek arra, hogy az emberek bármilyen járművel biztonságosan közlekedjenek rajtuk. Kátyúk és bukkanók egyaránt tarkítják a felületüket, melyek nagyobb tempónál érezhetően hintáztatják az autót, a biciklit is elég rendesen dobálják. Főleg, ha az ember nagyobb tempóval teker. (Nem száguldozik, főleg nem öngyilkos kamikaze módjára…) Egy-egy durvább kátyú bizony komoly károkat okozhat a futóműben, és balesethez, ne adj' Isten tragédiához vezethet. Egyik kollégám szerint ezért kell nagy kerekű autót venni a magyar utakra.

Tovább
0

Alternatívák autó helyett



A tegnapi Vas Népében jelent meg egy cikk arról, hogy a szerkesztőség összehívta a különböző szombathelyi klubokat az Európai Mobilitási hét kapcsán, és rendeztek egy „versenyt”. Ennek az volt a célja, hogy kiderítsék, milyen eszközzel lehet a leggyorsabban eljutni a vasútállomástól a belvárosig. Érdekes végeredmény született. Talán egy-egy ilyen kezdeményezés rámutat arra, hogy olykor egy egyszerűbb eszközzel sokkal gyorsabban lehet eljutni A-ból B-be, mint autóval. Érdemes megfontolnia mindenkinek, hogy időnként mellőzze az autót, és valamilyen más módon közlekedjen. Vannak egyszerű, olcsó, és mégis gyors eszközök. Gördeszka, roller, görkorcsolya. Például. Ami esetleg gondot okozhat, az az időjárás. Meg persze az utak „kiváló” minősége is olykor bizony komoly gátló tényező tud lenni, ami akadályozza a biztonságos közlekedést. Függetlenül attól, ki milyen eszközzel vesz részt a forgalomban, figyeljünk oda egymásra. Akit érdekel a cikk, itt elolvashatja. A galéria itt található.

Tovább
0

Az emberi hülyeségről…



Az elmúlt időszakban egy villámcsapás, és egyéb technikai, valamint emberi dolgok nehezítették az él-etem, ezért esett ki megközelítőleg két teljes hét. De semmi pánik, megoldjuk!

Az elmúlt időszakban is nem egy alkalommal találkoztam azzal, mennyire idióta módon tudják magukat veszélybe sodorni az emberek, pláne a kerékpárral közlekedők, amikor simán fittyet hánynak a bizton-ságra. Mert ugyebár nekik nem eshet semmi bajuk, nem kerülnek veszélyes helyzetekbe.

Tovább
0

bringazo

blogavatar

A közlekedésről, bringázásról általánosan, cinikusan, olykor szarkasztikus stílusban. A kerékpározás nem csak közlekedési lehetőség, hanem életmód is egyben.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

közlekedés (49),bringa (26),biztonság (20),autó (12),gyalogos (11),túra (7),KRESZ (5),veszély (5),kihívás (5),kerékpáros (5),autós (5),kerékpárút (5),odafigyelés (4),utak (4),láthatóság (4),kerékpár (4), bringa (4),Sárvár (4),baleset (3),vonat (3),problémák (3),motoros (3),mobil (3),megelőzés (3),gondolatok (2), biztonság (2),kamion (2),vasút (2),fejlesztés (2),javítás (2),gyorsaság (2),szabályok (2),próba (2),nehézségek (2),egoizmus (2),felelősség (2),motor (1),kilátó (1),tesztelés (1),nehézség (1),várrom (1),Somló (1),hegymászás (1),bringaút (1),kíváncsiság (1),zárak (1),tanácsok (1),tudatlanság (1),lopás (1),Vép (1),infrastruktúra (1),szerviz (1),GYSEV (1),busz (1),e-bringa (1),Sótony (1),biciklis (1),Ikervár (1),Csénye (1),bemelegítés (1),élmény (1),MÁV (1),Megyehíd (1),forgalom (1),védelem (1),videók (1),városok (1),gödör (1),segélyhívó (1),kastélytól (1),kastélyig (1),morál (1),csere (1),forgalmú (1),elektromos autó (1),távolság (1),alacsony (1),agresszió (1),veszélyeztetés (1),technológia (1),pedál (1),defekt (1),jövő (1),felelősségautó (1),önvezetés (1),jog (1),fáradtság (1),e-roller (1),tűzoltók (1),villáskulcs (1),rendőrök (1),mentők (1),sérülés (1),körforgalom (1),112 (1),ragasztás (1),csőkulcs (1),Szombathely (1),Csesznek (1),vár (1),Fertőd (1),életmód (1),turizmus (1),Vépi út (1),építkezés (1),irányjelzés (1),körültekintés (1),Douglas Adams (1),megoldások (1),külföld (1),körültekintő (1),közlekedem (1),közút (1),város (1),előny (1),megbízhatóság (1),hely (1),tökéletes (1),világ (1),bringás (1),kerékpáros nyom (1),kerékpársáv (1),kikerülés (1),autók (1),magatartás (1), oktatás (1), gyalogos (1), láthatóság (1), hétköznapok (1), bicikli (1), (1), autó (1), morál (1), forgalom (1), szabályok (1), természet (1), egészség (1), kresz (1), figyelem (1), veszély (1),karbantartás (1),műszaki állapot (1),hülyeség (1),roller (1),óvatosság (1),bejárás (1),Szombathelyi út (1),tél (1),tanulás (1),felelőtlenség (1),együttműködés (1),kivitelezés (1),vicces (1),bejelentés (1),zab (1),kása (1),eltűnt személyfelelősség (1),utazás (1),kerékpárutak (1),vas megye (1),ébreség (1),kultúra (1),felújítás (1),közlekedésmobilközlekedés (1),felelőtlenségautó (1),hibák (1),alternatíva (1),görkorcsolya (1),mobilitás (1),biztonsággyalogos (1),megoldás (1),pára (1),világítás (1),bicikli (1),köd (1),előnyök (1),világnap (1),alternatívák (1),egészség (1)