Múlt hétvégén nem csak Sárvár és Gérce között tekertem, hanem rászántam az időt, és megnéztem, milyen lett a kerékpárút Sárvár és Rábasömjén között. Előbb egy kis közigazgatási és földrajzi kitérő.

Tudom, senkit nem fog érdekelni eme rövid közigazgatási bevezető, ezért sokan át is fogják ugorni a száraz anyagot. Rábasömjén évszázadokkal korábban különálló településnek számított, azonban 1968-ban közigazgatásilag Sárvárhoz csatolták, így a város része lett. Területileg a várostól néhány kilométerre északra fekszik a 84-es főút mentén, tőle délre a 88-as főút halad el.

 

Ezután a kis közigazgatási és földrajzi bevezető után térjünk át a lényegre, mégpedig a tavalyi év folyamán megépített kerékpárútra, melynek építése komoly visszhangot váltott ki. Az oka az volt, hogy a kerékpárút építésekor évtizedes diófákat vágtak ki. A média egy rövid ideig foglalkozott az üggyel, aztán minden elcsitult. (Cikk itt és itt)

Sárvár alpolgármestere azt ígérte, hogy minden kivágott fa helyett kettőt ültetnek. Nos, ez a mai napig nem történt meg. A hivatalos indoklás szerint azért kerültek kivágásra a diófák, mert a határidő rövidsége miatt nem volt lehetőség arra, hogy a telektulajdonosokkal egyeztessenek, és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mivel ilyen dolgokban nem vagyok járatos, és nincs semmilyen rálátásom, ezért nem tudom eldönteni (Nem is az én tisztem), ebből mennyi a valóság. Csak arra tudok támaszkodni, amit hivatalosan kommunikáltak az emberek felé.

Itt is, mint a Gérce felé vezető kerékpárút esetében, a képek alapján döntsék el, mennyire lett jó, vagy nem jó ez az összekötő szakasz. Igen, ez is részét képezi a fürdővárosokat összekötő kerékpárút fejlesztésnek. Amit biztosan állíthatok, hogy a bejárás során láttam egy-két nagyon érdekes tervezési és kivitelezési megoldást. De jöjjenek a képek.

közlekedés bringa kerékpárút bejárás
Tábla hívja fel a figyelmet az Ipartelep úton a nyitott kerékpársávra.

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás

közlekedés bringa kerékpárút bejárás