Közlekedés. Nehéz téma. Olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá, mindenki tudja, mit, hogyan kellene csinálni… (Mégsem teszik...) Sokan azt hiszik, hogy ők aztán mindent tudnak a közlekedéssel kapcsolatban, mert tizen X éve van jogosítványuk, nekik senki ne mondja meg a frankót. Sértésnek veszik, ha az ember rávilágít arra, mennyi minden változott az elmúlt évek alatt. (Főleg, ha évtizedekről van szó…)
Amikor az ember egy fix témáról akar írni, komoly nehézségekbe tud ütközni. Olyan ez, mint a történetírás esetében. Amíg az ember szabadon ötletelhet, addig könnyen talál olyan témát, amiről szívesen ír, míg adott téma (jelen esetben a közlekedés) esetében nehezebben szedi össze a gondolatait. (Én legalábbis így vagyok ezzel… Tudom, én vagyok a béna, lapozzunk.)
Közlekedés. Erről nagyon sokat lehetne írni. (Több száz, ezer oldalas tanulmányt is akár…) Sokan meg is teszik, de sok esetben éppen csak a felszínt karcolgatják az önjelölt firkászok és bloggerek, nem világítanak rá azokra a dolgokra, amik veszélyesek (Megér egy külön posztot, mennyi dolog jelent veszélyt a közlekedés során), és nem állnak elő lehetséges megoldásokkal. (Tisztelet azoknak, akik összeszedett gondolatokkal, és nagyon jó ötletekkel, lehetséges megoldásokkal rukkolnak elő, amit alkalmazni kellene. A biztonságosabb közlekedés érdekében.) Pár hónappal ezelőtt olvastam egy cikket az egyik hírportálon a közlekedéssel kapcsolatban, amiben a cikkíró azt fejtegette, mennyire jó lenne már óvodás korban elkezdeni a KRESZ-re megtanítani a gyerekeket. Kitért arra is, hogy jó néhány felesleges dolgot ki lehetne dobni az oktatási rendszerből, beemelve helyettük a közlekedéssel kapcsolatos dolgokat, és középiskola végén ingyenes KRESZ vizsgát tehetnének a gyerekek. Teljes mértékben támogatom ezt az ötletet, mert óvodától középiskola végéig jó néhány év eltelik. És sajnos a biciklivel való közlekedést nem kötik semmilyen vizsgához, ezért sokan nincsenek is tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal. Ha az ember rájuk szól, akkor még ők vannak felháborodva. (Tapasztalat...)
Közlekedés. Hány fajtája is van? Nézzük csak… Földi, vízi és légi. Mit értünk földi közlekedés alatt? Van a közúti és a vasúti (kötöttpályás) közlekedés. Jómagam három módon közlekedem. Gyalog, biciklivel és vonattal. A vonat esetében csak utas vagyok, így azt hanyagolhatjuk is… (Pedig megérne ez is egy posztot, milyen megbízhatatlan manapság Magyarországon a vonatközlekedés… Már ami a személyszállítást illeti. Igen, a MÁV és a GySEV egyaránt…)
Közlekedés. Egy nagy közös játék, amiben szinte mindannyian részt veszünk. Ahogy egykori szakmai tanárom mondta:
– A közlekedés veszélyes üzem. Az embernek tisztában kell lennie vele, nem biztos, hogy odaér, ahova indult.
És ez valóban így van. Többször volt alkalmam ezt megtapasztalni, miközben bringával A-ból B-be, vagy C-be haladtam. (Volt, hogy én voltam figyelmetlen, de az esetek többségében az autós nem figyelt rám, nem mérte fel, milyen tempóval érkezem) Főleg, ha az ember figyelembe veszi a magyar közlekedési morált (agresszívak és erőszakosak vagyunk az utakon… Ismét tisztelet a kivételnek, egyre többen figyelnek fokozottan a bringásokra) és a közutak „kiváló” állapotát… Nagy a káosz az emberek fejében is, mit szabad, és mit nem. Folyton rohanunk, és úgy élünk, mintha soha nem halhatnánk meg. (Elég egy rossz mozdulat, egy pillanatnyi kihagyás, és máris ott a Kaszás…) A kerékpárral közlekedők nagy többségére még jobban áll, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen szabályok vonatkoznak rájuk. Nem is veszik a fáradtságot, hogy kicsit is kutakodjanak, mert semmi nem kényszeríti rá őket erre. De ez legyen egy külön poszt témája.
A munkahelyi és otthoni stresszt az utakon vezetjük le, mindig a „másik a hibás, mi sohasem” mentalitás alapján. Meg ott van az önigazolás is „Tudok vezetni!” felkiáltás formájában. Figyelik, mennyi baleset történik naponta a közutakon? Rengeteg. És sajnos már hozzászoktunk. Fel sem figyelünk már ezekre a hírekre, mert a mindennapjaink részét képezik. Csak kirívó esetekben kapjuk fel a fejünket, (Az okos telefont nézegette, zenét hallgatott, stb. de még ez sem elég, hogy a közlekedés során mellőzzük a mobil használatát) ám pár nap múlva el is felejtjük ezeket az eseteket. Nem kellene. Hanem el kellene gondolkodni, miért történnek meg a balesetek. (Tudom, minden önjelölt „szakértő” sorolja most az okokat…) Sok olyan apró dolog van, amire fokozottan kellene figyelnünk, és máris jelentősen tudnánk csökkenteni a balesetek számát. Mindenkinek oda kellene figyelnie a közlekedés többi résztvevőjére, nem pedig anyázni a másikat. Nem egymás ellen vagyunk az utakon. Igen, minden kategóriában vannak olyanok, akik ostoba és veszélyes módon vesznek részt a közlekedésben. (Egoisták, nagy teljesítményű a járművük, stb.) Tartsuk észben, hogy mindenkit hazavárnak. Minket is. Próbáljunk meg időben elindulni, számolva azzal, hogy akármi is történhet út közben. Már 5-10 perc előny is sokat számít. És akkor rohanás nélkül, nyugodt tempóban és ami a legfontosabb, biztonságban odaérhetünk, ahova indultunk. Akkor is, ha valami akadály kerül elénk.
Azt hiszem, nagyjából ennyi elég is lesz általánosságban a közlekedésről… Tudom, ezzel csak karcolgattam a felszínt, nem világítottam rá konkrét dolgokra, (nem is volt célom) csak általánosságban csapongtam a közlekedéssel kapcsolatos mindennapi tapasztalataim alapján. Köszönöm, ha elolvassák.
