A következő bejegyzésben a KRESZ-ről (Közlekedési Rendszabályok, mindenki tudja, át is ugorhatjuk…) lesz szó. Ez megint olyan, mint a foci, mindenki tud a KRESZ-ről, mindenki ért hozzá, ennek ellenére sokan figyelmen kívül hagyják (úgy gondolják, rájuk nem vonatkozik…), és nem alkalmazzák a szabályokat. Azon gondolkodom, kinek a felelőssége, hogy tisztában legyünk a KRESZ-szel? A szülőké, iskoláké, rendőröké, vagy az államé? Nem lehet igazságot tenni, csak oda-vissza mutogatni, és elhárítani a felelősséget. Sok dolgot a szüleinktől tanulunk el életünk első éviben, később a tanáraink bővítik a tudásunkat. (Már akinek lehet bővíteni…)

 

Mint korábbi posztjaimban utaltam rá, a kerékpárral való közlekedés nincs KRESZ vizsgához kötve. Emiatt nagyon sokan nincsenek tisztában a vonatkozó szabályokkal. A napokban láttam egy anyukát, aki a kisfiával biciklizett. Ezzel csak az volt a probléma, hogy a gyerek az anyuka mögött haladt, nem előtte. Így nehéz figyelni arra, mit csinál a gyerek. A gyereknek a szülő előtt kell haladnia, úgy könnyebb szemmel tartani.

Magam is voltam tudatlan, idióta módon közlekedő személy. Ezen nincs mit szépíteni. Buktam is már a saját hülyeségem miatt. (Mindig megúsztam kisebb, olykor nagyobb sérülésekkel…) Egyszer azért, mert ostoba módon belehajtottam egy nagyobb hóbuckába. Az évek folyamán azonban autodidakta módon képeztem magam. Így váltam fokozatosan felelősségteljes közlekedővé. De ehhez az is kellett, hogy mások hassanak rám, és árnyalják a gondolkodásmódomat, valamint rávilágítsanak olyan részletekre, amikkel addig nem voltam tisztában.

Ahogy egy cikkben olvastam pár hónapja, a KRESZ oktatását be kellene emelni az iskolai tananyagba. Támogatom az ötletet. Míg egy gépjármű esetében feltétel a KRESZ, és a gyakorlati vizsga, hogy az ember megkapja a jogosítványt az adott járműtípusra, addig bringánál ez nincs meg. (Egyébként sok sofőrnek elkelne, hogy 3-5 évente ismét felfrissítse a KRESZ tudását, és újra vizsgázzon…) Hasonlóan ahhoz, mint a busz- és kamion sofőrök esetében a PÁV és a PÁV II. (Tudom, őket sem kell félteni, tudják, hogyan kell veszélyes módon közlekedni…)

Annak idején, mikor általános iskolába jártam, egy olyan alkalomra emlékszem, amikor kimentünk a KRESZ Parkba gyakorolni. Az is osztályfőnöki órán történt. Meg egy napot rászántunk a Sárvár-Sótony-Ikervár-Sárvár kerülőre. Jó kis móka volt, igaz abban az időben jóval kisebb volt az autóforgalom, mint manapság.

közlekedés  bringa  kresz  oktatás
KRESZ Park

Mit kellene oktatni a bringázóknak? A legfontosabb dolgokat, mint láthatóság, táblák jelentése, irányjelzés fontossága, rendőri karjelzések, hol közlekedhetünk, hogyan kommunikáljunk a többi közlekedővel. Valamint ki kellene térni a többi jármű esetében általános dolgokra is, mint követési távolság, fékút, veszélyeztetés, előzés, sebesség korlátozások, jobb kéz szabály.

A városokban és az utak mentén rengeteg táblával találkozhatunk, mindegyiknek megvan a maga jelentése, és az esetek többségében minden járművel közlekedőre vonatkoznak. Például a STOP tábla, az Elsőbbségadás kötelező, a Főútvonal, a Behajtani Tilos, Mindkét Irányból Behajtani Tilos, Egyirányú út, Zsákutca, stb. (Az összes táblát felsorolni nagyon macerás lenne…) Egyes táblák el vannak látva kiegészítő táblával, ami arról tájékoztat bennünket, kire vonatkozik az adott tábla, vagy ki képez kivételt.

Jó néhány közlekedési táblát nekünk, kerékpárosoknak is ismernünk kell, és a KRESZ-t betartva vehetünk csak részt a közlekedésben. Sok esetben ez nem így van… (Sajnálatos módon az autósok és a motorosok között is sokan vannak, akik a szabályok, valamint a törvény felett állóknak képzelik magukat… Biztonsági öv mellőzése, gyorshajtás, ökölszabály alkalmazása, bódult állapotban történő vezetés, stb. Tudom, nagyon sokan vannak azok is, akik a szabályokat betartva, másokra figyelve közlekednek. Tisztelet nekik)

A legjobb az lenne, ha a szülők, a tanárok és a rendőrség közösen okítanák a gyerekeket mind a gyalogos, mind a kerékpáros közlekedésre, kiemelve, mire kell figyelni annak érdekében, hogy biztonságban legyenek. Természetesen vannak olyan dolgok, amiket nem lehet kivédeni, ilyen a felelőtlen közúti magatartás (Hinnye, micsoda kacifántos kifejezéseket tudok!…) Vagy ami még megléphető lenne, ha az autós iskolák oktatói szerveznének KRESZ tanfolyamokat azok számára, akik kerékpárral közlekednek, valamint a rendőrséggel együttműködve tartanának előadásokat az iskolákban. Elmagyaráznák, milyen a felelősségteljes közúti magatartás.

Mivel a kerékpár jármű, ezért részben ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a gépjárművekre. Elsőbbségi szabályok, kanyarodási szándék jelzése, táblák, etc.

Ismételten csak a Magyar Kerékpárosklub Kerékpáros Kisokos című kiadványát javaslom elolvasásra, részletesen kitérnek a vonatkozó KRESZ-re. A táblák közül a legfontosabbakat emelik ki, és részletesen kitérnek a burkolati jelzésekre is.

Amit mindenkinek tudnia, és ismernie kell, az a forgalomirányító (Köznapi nevén: jelző- vagy rendőr) lámpa, rendőri karjelzések, útburkolati jelzések és a táblák. (Jut eszembe, megfigyelték már, hogy mennyire másként közlekednek az emberek akkor, ha valahol rendőri jelenlétet észlelnek? A többség egyből átmegy kis angyal üzemmódba…)

közlekedés  bringa  kresz  oktatás
Rejtőzködő Behajtani Tilos tábla

A közlekedés során fontos, hogy tisztában legyünk a KRESZ-szel, és tudjuk is alkalmazni a gyakorlatban, ezáltal elérve azt: a közlekedés ne stresszforrás legyen, hanem élvezetes dolog. Igen, vannak rosszul kihelyezett táblák, rosszul szabályozott helyek, útszakaszok, ez általános probléma. Hosszan lehetne még regélni a KRESZ-ről, de a legjobb, ha az ember folyamatosan képzi magát. Mindig közlekedjünk felelősséggel!